Mikor
készült
az első
esküvői
fotó?
A fotózás története lassan 200 évre nyúlik vissza. 1826-27-re teszik az első fotó elkészültét. Ekkor még a záridő nagyon hosszú volt így az első fotókon még nem is voltak emberek. Az első ember a képen, egy úr, akinek tisztítják a cipőjét várakozás közben egy forgalmas úton. Az első emberek is inkább halottak voltak mint sem élő emberek. Illetve az első fotók is inkább a felső osztályokról készültek.
Az első esküvői kép is pont emiatt jó pár évvel később készülhetett el. Az első esküvői fotó 1840-ben megtartott Viktória királynő és Albert herceg egy fotós számára újra játszotta esküvőről készült stúdióban (1854-ben). Viktória királynő volt az első, aki fehér ruhát viselt, a koszorús lányaival együtt, és megkérték a többi meghívottat, hogy színes ruhában jöjjenek. A fehér esküvői ruha a gazdagságot volt hívott bemutatni, hogy a családnak van pénze kitisztítani a ruhát.
Az alábbi kép Viktória királynő legidősebb lánya esküvőjén készült 1858-ban. A Képen elmosódva Viktória királynő, középen Albert herceg és mellettük esküvői ruhában Viktória királynő és Albert herceg legidősebb lánya látható. Az esküvő fontossága az volt, hogy két nagy birodalom, a német-porosz és a nagy–britanniai egyesült ezzel az esküvővel. Érthető hát Viktória királynő izgatottsága is, ami miatt a képen elmosódottan jelenik meg. A királynő nem tudott több másodpercig mozdulatlan lenni, ami ekkor még 20 másodperc volt.
fotó: Pinterest
A fotók 20 másodpercig készültek, így olyan spontán pillanat képek, amik ma vannak az esküvőkön nem voltak jellemzőek az első 100 évben. A hosszú záridő elmosódott alakokat eredményeztek, így az első esküvői képek főleg stúdiókban voltak jellemzőek. Az igény már ekkor is meg volt az esküvői emlékek megörökítéséhez, de a technika még nem tartott ott. Az első esküvői képek egy kisebb kép volt csak, amik vagy réz vagy üveglapra készültek, így nem papír képek voltak és legtöbbször csak 1-1 kép készült, mivel ezek is drágák voltak így jellemzően az első esküvői képek az arisztokráciáról készültek.
A felszerelés nagy volt és nehéz volt cipelni, így esküvő közben nem is lehetett képeket vel csinálni, az 1800-as évek végére a technika fejlődésével egyre közelebb kerültünk, hogy már nem csak 1-1 kis kép készült a párról az esküvő előtt hanem már sokszorosító eljárással papír képeket tudtak küldeni az emberek egymásnak postán. A Kodak megjelenésével illetve, hogy már az újságokba is fotók jelentek meg, így elindult egy erősebb igény az esküvők megörökítésére. A színes technika itt már elérhető volt, de az esküvőkre nem volt még jellemző, illetve a kiszámíthatatlan színek miatt még bőven a fekete-fehér képek voltak jellemzőek.
A legnagyobb lökést a II. vh után jelent meg, amikor a haditudósító kezdtek el esküvőket fotózni. Így a korábbi studói fotósoknak is ki kellett jönni a stúdióból, előállt egy versenyhelyzet. Az őszinte elkapott pillanatok itt még annyira nem voltak jellemzőek, a nyersanyag drágasága miatt, illetve a nyersanyag korlátozottsága miatt. A sötét beltéri helyszíneken és a rossz világítások miatt elég nehézkes volt jó képeket csinálni.
A 80-90-es évekig nem volt ez jellemző. Amerikában az 1980-as években jelent meg Denis Reggie fotózsurnaliszta, aki által a mai esküvő fotózásra jellemző dokumentarista jelleg ki tudott alakulni. Innentől kezdve a digitális fotózás megjelenésével is már mindenki számára elérhető lett a fotózás. A színes fotózás is a 90-es évek körül jelent meg az esküvőkön. A digitális technika a 2000-es évek után jelent meg onnantól kezdve pedig az esküvő fotózás hihetetlen népszerű lett, és már nincs olyan esküvő amit ne örökítenek meg.